Szia Idegen!
Az én nevem J------ (nem fontos) 28 éves, kopaszodó. Az első (és remélhetőleg utolsó) hajbeültetésemre készülök, ami március végén fog megtörténni. Ez egyben az első alkalom, hogy blogot irok. Ezúton is elnézést kérek a nyelvtani és tartalmi hibákért. (angol klaviatúrán gépelek és nem használom a hosszú i betűt) :)
Kezdjük az elején röviden: 20 éves koromban kezdődött a hajhullásom, ami apró sokként ért még úgy is hogy apai ágon azért elég gyakori a csillogó fejtető, nah de 20 évesen?? Erre azért nem számitottam. Először a fejem búbján kezdődött vagyis számomra nem volt észrevehető, de szerencsére a sok kedves jólelkű barátom, ismerősöm előszeretettel hivta fel a figyelmemet erre az aprócska hibámra, ami számukra nyilván komikus.
A kopaszodás az úgynevezett vertex területen jól látható, sajnos másoknak is |
Hajbeültetés előtt |
Tudni kell rólam, hogy kiskorom óta egy egészséges önbizalommal rendelkeztem, mind tanulásban mind sportban az élmezőnybe tartoztam és hát a gyengébbik nem is erőteljesen kereste a társaságomat. Ezért is ért akkora sokként, hogy a hajhullással együtt az ismerősök elkezdték ha nem is tudatosan, de észrevehetően éreztetni, hogy "milyen szarul nézek ki". Természetesen nem ez volt a fő motiváció a hajműtét mellett. Leginkább az zavar, hogy az élet bármely területén, ha el szerettem volna érni a magam által kitűzött célt, akkor addig küzdöttem, amig meg nem valósitottam. Viszont ez az első olyan eset, amire semmiféle ráhatásom nincs.
Abból a szempontból szerencsés vagyok, hogy a páromat egyáltalán nem zavarja a hajhullásom, Viszont engem igen. Akárhányszor a tükörbe nézek, egyre szörnyűbb a helyzet és nem tudok rajta változtatni. Azt kérdezem magamtól, te ki vagy? Én nem igy nézek ki, hogy lehet ilyen radikálisan megváltozni 2 év alatt?
Azt mondanom sem kell, hogy ezen se gyógyszer se kozmetikai aloe verás, hajgyógyászok által összeállitott humbuk nem segit. Még azt sem tudom, hogy egyáltalán a hajbeültetés fog.
Viszont azt tudom, ha most nem próbálom meg akkor soha. Lehet hogy örökre bánni fogom, ha nem vágok bele. A több hónapos hezitálás után 3 hónapja megszületett a döntés, hogy belevágok. Egy ismerősömön se hajtották végre ezt a műtétet szóval jöhetett a jó öreg Google. Számos cég foglalkozik hajbeültetéssel Budapesten, de én az alábbi szempontok alapján választottam a HairHungaryt:
- weboldal minősége ( 5%)
- referenciák (85 %)
- személyes konzultáció (10%)
Igen az ár is nagyon fontos, de valljuk be árban jelenleg a piacon (2016) nincs lényeges különbség és egy ilyen kaliberű műtétnél, a minőség a legfontosabb szerintem. Őszintén szólva engem a referencia videók győztek meg.
Szóval kinéztem a HairHungaryt és elmentem a személyes konzultációra. Kellemes iroda, kedves személyzet, nagyon fiatal orvosok. (ezt még nem tudtam eldönteni, hogy jó-e vagy sem, de ugye azt sem várhatjuk el, hogy egy új műtéti módszert egy 60 éves bácsika hajtsa végre) A tulajdonos fiatalember nagyon felkészült és magabiztos orvos, ez tetszett. Lefoglaltam az időpontot.
Összegezve az érzéseimet 35 nappal a műtét előtt: Az előleget elutaltam, izgatottan várom a műtétet de egyben félek is. Mi van ha nem sikerül? Megéri ennyi pénzt rááldozni? Ezt csak a műtét után fogom tudni megválaszolni.
Folyt. köv.
J